Fenntarthatóság - szubjektíven

Egy szó a szejtánról

Itt a 3. húsmentes hétfő, ami már az 5. kihívás a 100 Fenntartható Tett évében – ebből az alkalomból most már igazán szólni kell egy-két jó szót a szejtánról!  Vagy más néven búzahúsról – az egyik legnépszerűbb húshelyettesítőről. Én tavaly nyáron találkoztam vele, elképesztően finom szejtánfasírtot ettem – amit nem sokkal később már a saját… Tovább »

Változásmenedzsment – békákon szemléltetve

Az mindig nagyon érdekes, amikor valamilyen egyetemleges körülmény(változás) hatására több, egymástól független ismerősöm is ugyanolyan jelenségről számol be, vagy inkább, ugyanarra a jelenségre panaszkodik. Ilyen volt az új év, és az újévi fogadalmak körülménye.   Az egyik ismerősöm arra panaszkodott, hogy most néhány hétig korábban kell edzenie járni, mert a megszokott idősávjában megjelentek az újévi fogadalmasok…. Tovább »

Szelektíven a panelben 1.

Tavaly nyáron egy félmondat erejéig írtam a társasházi komposztálókról.  Egy ilyen komposztáló nagy kincs – a szerves hulladék ugyanis újrahasznosítható, és jelentős szemét-köbmétereket takaríthatunk meg azzal, ha nem kidobjuk, hanem komposztáljuk. Ráadásul ez egy fura fordítottan arányos helyzet – minél inkább környezettudatosak vagyunk, és arra törekszünk, hogy friss élelmiszereket fogyasszunk – mélyhűtött, dobozos vagy konzerv ételek… Tovább »

3-4. kihívás – Húsmentes hétfő és…

Múlt héten többen is jeleztétek, hogy sikeresen vettétek az első kihívást, a húsmentes hétfőt. S ha arra gondolok, hogy azért nem küldtétek a madártávlatos ételfotókat, mert digitális detoxoltatok is – vagyis az étel élvezetére koncentráltatok, nem pedig a telefonotokat nyomkodtátok evés közben – akkor nem is bánom annyira, hogy nem özönlöttek a képek.  Természetesen ma is… Tovább »

És akkor elmentem egy kiállításra, egyedül

Néhány éve csak azért vettem ki két könyvet az ókori Kínáról, mert néhány nappal korábban rádöbbentem, hogy semmit nem tudok a kínai kultúráról. (A raktárból hozták ki őket, csak az egyiket olvastam el, de az nagyon tetszett. És bár még mindig nem tudnék akadémiai vitába bonyolódni Kína történelméről, vagy hagyományairól, vagy a kínai mondavilágról, de… Tovább »

Februári havi kihívás

Az első havi kihívás nagyon izgalmas – térképet fogunk készíteni!  A Google Maps szolgáltatásában lehetőség van saját térképek létrehozására, a 100 fenntartható tett kihívásban ezt használjuk most ki! Ezen a linken már elkezdtem feltüntetni az általam ismert és látogatott szelektív hulladékgyűjtő szigeteket!  A kihívás februári feladataként arra kérlek titeket, hogy csatlakozzatok! Jelöljétek be ti is… Tovább »

Új szelek a divatvilágban – ez a szél nem az a SALE

A médiafogyasztási szokásaim időnként engem is meglepnek. Mert egyrészt mindenre kattintok, ami környezetvédelemmel, esélyegyenlőséggel, tudományos felfedezésekkel kapcsolatos – másrészt van egy-két divatblogger, akiket évek óta követek; úgy olvasom a bejegyzéseiket, mint egy női magazint.  Az egyik kedvencem Garance Doré – engem ismerve nem meglepő, hogy nem egy nagyon fiatal nagyon trendi lánykáról van szó, hanem egy negyvenes,… Tovább »

1. kihívás – Húsmentes hétfő

Huncut hónap ez a február, nemcsak szökőnap lesz benne, de öt(!) húsmentes hétfő is!  A Wikipedia szerint a Meatless Monday mozgalmat 2003-ban indította egy marketinges, Sid Lerner, a The Monday Campaigne részeként. A hétfő-központú akciósorozatnak az a célja, hogy egészségesebb életmódra ösztönözzön, így olyan programok tartoznak bele, mint “A gyerek főz hétfő”, a “Szokj le és ne… Tovább »

Olvasnivaló hétvégére – Villanyautóval Nürnbergbe

Tegnap remek cikkre bukkantam a neten – a Totalcar jóhumorú fiai villanyautó tesztelésre adták a fejüket, egészen pontosan azt akarták kipróbálni, hogyan lehet eljutni Budapestről Nürnberge egy Kia Soul EV-vel. Januárban.  Én a meleg szobából nagyon nevetek a cikksorozaton, és nagyon-nagyon szurkolok nekik, még ha csak a legvégén kapcsolódtam is be az eseményekbe (ma talán… Tovább »

Nulladik kihívás

A 100 Fenntartható Tett célja felhívni a figyelmet azokra a mindennapi apróságokra, amikkel mégis sokat tehetünk azért, hogy jó legyen a Földön élni – ma ugyanúgy, mint majd 100 év múlva.  Az akcióhoz kapcsolódó kihívások februártól indulnak – s mivel február elseje éppen húsmentes hétfőre esik, így az lesz az első kihívás, hogy aznap mellőzzük a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!