Nyaralni voltunk

Még valamikor márciusban láttam egy hirdetést, zöldövezeti, kutyabarát szállást lehetett foglalni nagyon kedvező áron, csak a készlet erejéig. Kicsit gondolkodtam rajta… aztán lefoglaltam. Eredetileg úgy terveztük, hogy májusban váltjuk majd be a kupont, amikor a tesóm itthon lesz, aztán változott a program, és végül a lejárat előtt két nappal, június végén érkeztünk meg Zalakaros-Garaboncra.

 A leírásban az szerepelt, hogy természetvédelmi terület határán, kerékpár- és túraútvonalak közelében, wellness lehetőségekkel illetve horgásztóval rendelkező szállásról van szó. A lehetséges időtöltések között madármegfigyelést, íjászatot, nordic walkingot, a tóban úszást, illetve a tavon csónakázást és tutajozást soroltak fel. A képek szerint a szállás szép, modern, és nagyon zöld.

 Megérkezve Ella azonnal kiugrott a kocsiból, és összeszimatolt egy másik kutyussal. A két nap alatt, amit ott töltöttünk, talán 5 vagy 6 ebzettel ismerkedett össze – voltak ugatások és egy-egy hierarchiai vita, de alapvetően szépen összefértek, és a gazdik sem avatkoztak be a kelleténél nagyobb mértékben. (Kölcsönös kutyadögönyözés persze volt.)
 A hotel élőben kisebb, mint a képek alapján vártam – de ugyanakkor nagyon barátságos ezzel a kicsiségével. Kétszintes, a mi szobánk az emeleten volt; a földszinti apartmanokhoz pici elkerített terasz tartozik, ahová ki lehet csapni a kutyákat, illetve ezt a kerítést ki is lehet nyitni, és akkor rögtön a Nagy Füves Réten van az ember, kutyástul.

Ezen a képen a ház (natessék, hotel!) melletti része látható a Nagy Füves Rétnek, itt reggel volt jó kutyát futtatni, amikor nagyjából mindenhol máshol még árnyék volt és “hideg”. Ó, és persze, ez itt Harmatos Fű.

 Az a helyzet, hogy azon kívül, hogy gyönyörű volt a táj, és simán órákat lehetett úgy eltölteni, hogy az ember csak ült és nézelődött (láttunk gémet, meg zöld küllőt meg gólyát), volt valami nagyon nyugodt, laza, a legjobb értelemben vett nemtörődömség a levegőben. A szállás kicsi volt, de nem voltunk egymás szájában a többi vendéggel. A gyerekek viháncoltak, a kutyák meg ugattak, de volt ennek egy óriási tér; aranyos volt, mintha egy kertben lettünk volna.
 A csónakot és a vizibiciklit (tutaj nem volt :)) bárki elvihette, és senki nem sajátította ki. Volt, aki fürdött és volt, aki horgászott, meg olyan is volt, aki az egyik, tó körül kialakított, fás-bokros zugba vonult vissza üzleti ügyeket intézni a mobiljával. Az egyik reggel jógáztam, és másnap reggel láttam valakit futni a tó körül.
 Voltak olyan családok, akik jobban összebarátkoztak, és voltak, akik inkább félrehúzódtak – de simán átintegettünk egymásnak a tó két oldaláról. (Egyébként mindenféle korosztály képviseltette magát, idősebb pár, fiatalabb pár, nagyon fiatal pár, kisgyerekes család kutyával, kisgyerekes család kutya nélkül, kamaszgyerekes család…)

S hogy egy kicsit objektív is legyek: a szobánk szép, és tiszta volt. A matrac kemény, ami nekem nagyon jól esett, a túl puhától megfájdul a derekam (hiába, öregszem). Volt wifi és klíma. Kis hűtő és tv. Az emeleti szobából hihetetlen kilátásunk volt – a földszintieknél a kertkapcsolat marha jó. Egyébként ezeknél a szobáknál társbérlőkkel kellett osztozni, a képen nem látszik túl jól (egy izgatott kutya rángatta a kezem, amikor megpróbáltam fényképezni), de a lámpabúra körül fecskefészek volt, meglehetősen népes családdal.

 A fürdőszobában fejenként egy törülköző, és folyékony szappan volt. Hajszárító nem, de szinte biztos vagyok benne, hogy ha kértünk volna, kaphattunk volna. Nekem még a vízforraló hiányzott – nagy teás vagyok, és más szállásokon általában volt, erre számítottam, de azért kibírtam nélküle. (De csak mert a bárban kaptam kekszet is a teám mellé.)
 A hotel dolgozói is barátságosak és kisimultak voltak, ugyanazt a lazaságot éreztem rajtuk, mint az egész helyen – hogy nem kell befeszülni ahhoz, hogy minden a helyén legyen. 

Úgyhogy jó volt, na. Menjetek ti is!