A feminizmust sokan félremagyarázzák, és a legfájóbb az, amikor befolyásos nők ideges kis nevetéssel elutasítják, hogy feministák lennének – csak abba nem gondolnak bele, hogy ha nem lenne feminizmus, akkor nem lenne olyan, hogy “befolyásos nő”, és főleg senki nem kérdezné meg őket, hogy miről mit gondolnak. Szóval, csak nagyon röviden, a fogalmi tisztázás kedvéért – a feminizmus egyenlő jogokat jelent a nők és férfiak között. Miért fontos ez nagyon? Mert abban a társadalomban, ahol a nők egyenjogúságát elismerik, a nők szabadon élhetnek.
Emlékeznek, tavaly linkeltem egy képet, amit a HONY-n láttam, egy fiatal építészről, aki a közvilágítás megtervezésével tette biztonságosabbá az utcákat egy olyan vidéken, ahol a nők sötétedés után nem mertek kilépni a házból (s számos közösségi/szociális szolgáltatáshoz így nem jutottak hozzá naplemente után). A feminizmus tehát a nők szabad akaratáról szól. Szellemi és fizikai szabadság. Az olyan, ma már teljesen magától értetődő dolgok is ide tartoznak, mint pl. a nők joga, hogy szavazhatnak a választásokon, és az olyan, még ma is viták tárgyát képező (pedig borzasztóan egyértelmű) dolgok is, mint a nő döntési joga a saját testével kapcsolatban. Azzal feküdhessen le, akivel akar, akkor szülhessen gyereket, amikor akar. És úgy nézhessen ki, ahogy akar.
Ha akar, lehessen kövér, lehessen izmos, kopasz, tetovált, lehessen nagy feneke akkor is, ha nem szült gyereket – anélkül, hogy ezt bárki is véleményezné, bárki ítélkezne felette, és megpróbálná neki megmagyarázni, hogy mennyire tér el az átlagostól és ez miért nem helyénvaló.
Itt a kánikula, és egyre gyakrabban fogjuk egymást látni igen kevés ruhában. Strandon pláne. Sok női magazin, reggeli beszélgetős műsor, YouTube vlog foglalkozik már hetek óta azzal, hogy hogyan hozzák formába magukat a nők, hogy jól fessenek majd bikiniben – annyira abszurd ez az egész. Tulajdonképpen senkinek semmi köze nincs a másik ember külsejéhez. Egyetlen embernek van köze hozzá, saját magának, s elsősorban abban a vonatkozásban, hogy komfortossá tegye az élethosszig tartó benne tartózkodásra.
S nem csak arról van szó, hogy próbáljuk meg nem cseszegetni egymást az alatt a 70-80 év alatt, amit itt töltünk. Ez is fontos, persze, fogadjuk el, hogy nem vagyunk egyformák, és nem kell mindig véleményt mondanunk egymásról, nem kell jót meg rosszat meghatároznunk, és aztán ebbe a két kategóriába besorolni mindenkit.
De az is fontos lenne, hogy becsüljük meg azt, amink van. Ne azt a keveset, hanem azt a mindent, hiszen a testünk nélkül egyszerűen nem léteznénk. És valahol nagyon-nagyon fura, hogy egynyári divathóbortoknak engedve sanyargatjuk azt a testünket, amivel hosszú távú céljaink vannak. Nem eszek, mert én most le akarok fogyni; megfosztom a testem az egészséges működéséhez szükséges tápanyagoktól, hogy tetszem másoknak. Veszélybe sodorom a létezésem, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Ugyanez pepitában a vizsgaidőszaki “nincs időm enni, nincs időm aludni” koffeindiéta.
Jobban kéne tisztelnünk a testünket. Egymásét is. Egyik nő a másik nőét is. Ha beszélünk róla, akkor azt úgy tegyük, hogy közben szem előtt tartjuk, az elképzelhető legértékesebb kincsünkről beszélünk. És ez nem önzés, gondoljunk csak bele, a testünk nélkül a szeretteinket sem tudnánk szeretni, nem tudnánk óvni őket, vagy támogatni… Szóval a testünk fontos, vigyázzunk rá. Szeressük.
Kommentek