Április 22-én van a Föld napja, a bolygóé, amin élünk, és idén ezen a napon fogják aláírni a párizsi klímaszerződést is.
A környezetvédelemmel kapcsolatban általában két felfogás külön el egymástól élesen – az egyik a Földre szigetként tekint, amin korlátozott mennyiségű erőforrások érhetők el: ha ezt kimerítjük, akkor megnézhetjük magunkat, ott maradunk a lecsupaszított szigetünkön életünk végéig. (Ahogyan történt ez a Húsvét szigeteken is.)
A másik elmélet abban bízik, hogy mire kizsákmányoljuk a bolygót, felfedezünk egy másikat, amire aztán menetrendszerinti űrhajójáratokkal átmenekülhetünk. Ez jelenik meg a Hozsánna néked, Leibowitz! végén is. Ami egyébként zseniális könyv, elképesztő. Az író, Walter M. Miller a második világháborúban harcolt, pilóta volt, s többek között el kellett pusztítania egy bencés apátságot is. Ennek a traumatikus élménynek a hatására írta meg a regényt, ami egy atomtámadás utáni Földön, egy apátságban játszódik – ahol próbálják megóvni azt a néhány könyvet, ami épen maradt. S ugyanúgy silabizálják a fennmaradt dokumentumokat – többek között egy mérnök aktatáskájában a tűztől megmenekült terveket – mint ahogy mi fejtegetjük az egyiptomi piramisok hieroglifáit. S közben persze képet kapunk az atomtámadás utáni életről is a Földön – sugárfertőzött, beteg, torzszülött emberek tömörülnek fosztogató hordákba, vagy segítségnyújtó sátrak köré.
Talán nem hangzik túl meggyőzően, de ez tényleg egy remek könyv! Aki olvasta a Malevilt, az valószínűleg elhiszi nekem, hiszen ott is hasonló az alaphelyzet. S bár Merle regényével szemben a Leibowitz nem derűs kicsengésű, nekem nagyon tetszett és nagyon ajánlom elolvasásra.
S ha már kellőképpen megalapoztam a hétvége hangulatát, szeretnék arra is – újra – emlékeztetni, hogy a döntéseinkkel és tetteinkkel mi magunk határozhatjuk meg a körülményeinket. Lehetőségünk van a környezetet kímélően élni, és lehetőségünk van az elhasznált erőforrások visszapótlására is. A most elültetett fákból nem lesz 10 éven belül kőolajunk – oxigénünk viszont igen.
Áprilisban a havi kihívás az, hogy ültess el egy növényt! Fát, bokrot, vagy virágot. Gyűjts magad köré csapatot – családtagokat, barátokat, szomszédokat vagy munkatársakat, és ültessetek együtt! (A közterületi faültetést rendelet szabályozza, az önkormányzat/ jegyző adhat rá engedélyt, ami picit megbonyolítja a dolgokat, de így lokálpatriótáskodhatunk is egy kicsit, hozzájárulhatunk a velünk egy városban élők környezetének megszépítéséhez.)
Motivációnak pedig itt ez a különleges történet is: Bhutánban 108 ezer fát ültetnek nemsokára az újszülött herceg tiszteletére; a törvény szerint az ország területének 60%-ának erdőnek kell lennie.
Húzzunk bele mi is!
Kommentek