Fenntarthatóság - szubjektíven

Az én vízivós kihívásom

Belezavarodtam a saját kihívásaimba, és ahelyett, hogy rendes ember módjára kipróbáltam volna az olívaolajos parkettafelmosást, amit a hétre kitűztem magamnak, véletlenül a havi kihívást teljesítettem. Vagyis, három és fél napig nem ittam semmi mást, csak vizet. (Későn jövőknek: a kihívás lényege az, hogy mellőzzük a koffein- vagy alkoholtartalmú italokat, a cukros üdítőket, turmixokat, kizárólag vizet igyunk; enni viszont együnk rendesen, ez nem léböjtkúra.)

vizespohár fenntarthato.cafeblog

 

 Nem szoktam alkoholt inni, és kávét is csak nagyon ritkán (nagyon szeretem, de amúgy is száraz a bőröm és már egyetlen bögre tejeskávétól is szinte érzem, hogy csak tovább romlik helyzet). A cukros-szénsavas lónyálak sem az én asztalom, de rituális teafogyasztó vagyok, és az elmúlt hetek olyan rumlisak voltak, hogy szinte minden délután főznöm kellett egy erős earl greyt a lelki egyensúlyom érdekében. Szóval, egy kicsit aggódtam, hogy mi lesz velem a szíverősítő forró bögre teáim nélkül.

 Teljesen tervszerűtlenül vágtam bele hétfő reggel a kihívásba, nem voltam benne biztos, hogy akár délig is kihúzom a szokásos munkahelyi megérkezős teám nélkül – végül semmi gondot nem okozott, hogy csak a vizemet iszogattam a csudakulacsomból.
 A második napon már teljesen jól elvoltam vele, hogy én most akkor csak vizet iszom – meglepett, hogy nem volt bennem sóvárgás a teaszertartásaim után, és elkezdett ízleni a víz. Nyáron nagyon sok vizet ittam, de akkor az volt a motiváció, hogy ne kapjak hőgutát; nem igazán foglalkoztam vele, hogy a vízben nincs semmi pláne, valahányszor eszembe jutott, ittam egy pohárral. Most viszont, hogy csak ezt ittam, talán kicsit jobban idefigyeltem rá, és felfedeztem magamnak az ízét. S a második napon történt az is, hogy kolléganő direkt nekem hozott teával kínált – előző nap kóstolta, és annyira ízlett neki, hogy rögtön rám gondolt. Elmeséltem neki a kihívást, és hogy most nem iszom mást, csak vizet – elfogadta, nem problémázott, de azért belegondoltam, hogy szegény kolléganőim, időnként biztos hibbantnak tartanak.
 A harmadik nap is jól telt, akkor már felfedeztem, hogy többet iszom, mint egyébként szoktam, mert nem terelik el a figyelmemet az ízek, és mert világosan tudom követni a fogyasztott mennyiséget (ha többfajta italt több különböző pohárból iszom, akkor nem látszik olyan világosan, hogy mennyi is az annyi valójában, mint így, hogy végig egy félliteres kulacson látom a vízoszlop csökkenését – és ha dél körül még csak a kulacs felénél járok, akkor tudom, hogy bele kell húznom.)

 A negyedik napon rendezvényen voltam, ott kevesebbet tudtam inni, de azért igyekeztem – s végül este, hazaérve megtörtem a kihívást: mielőtt nekiálltam volna vacsorát csinálni, ittam egy naaagy pohár tejet. (Bár a víz is jó lett volna, mielőbb szerettem volna elkezdeni az egész napos izgulással elveszített tápanyagok visszapótlását.)

 Három és fél nap nem túl hosszú idő, és nem volt annyira látványos a kísérlet, mintha rendszeres kávéfogyasztó lennék. Viszont rákaptam a vízivásra; pénteken napközben ugyanúgy rájártam a kulacsomra, mint a hét előző napjain, és most, hétvégén is folyton a kezem ügyében van. Nagy különbséget nem látok a bőröm állapotán, ahhoz nem ittam eleget, viszont az ízlelőbimbóimnak jót tett a kis pihentetés. A héten sokkal kevésbé éreztem úgy napközben, hogy bár nem vagyok éhes, valamit úgy ennék, pusztán az ízélmény miatt. Talán egy kicsit kisimultabbnak is éreztem magam, de biztosan nem voltam álmos vagy fáradt. (Próbálok óvatosan fogalmazni, azért mégsem laboratóriumi körülmények között került sor a kísérletre.)

tea fenntarthato.cafeblog

 Összefoglalva: a víz marad. Napközben jobban érzem magam tőle, mintha teát innék. De délután, vagy este, a 10 percre megállós, megérkezős, elcsendesedős teáimnak is ugyanúgy megmaradt a helye az univerzumomban.

Vizes pohár

Vízgömbös illusztráció

Egy csésze tea

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!