Vagy inkább mikor lettem az?
Nincs tévém, úgyhogy jó ideje már csak akkor látok klasszikus reklámokat, ha hazajövök vidékre, és a nehézségi nyomaték a bekapcsolt tévé előtt tart. Néhány hete így esett, hogy hosszú idő után először láttam sampon reklámot, amely csodálatosan fényes, dús hajkoronát ígért, és aminek a láttán az egyetlen gondolatom az volt, hogy “vajon mennyi parabén van benne?“.
Az a reklám nem nekem szólt, de nem nekem szóltak azok a DM levelek sem, amiket azután kaptam, hogy az egyik legismertebb magyar természetes-kozmetikum webshopból rendeltem néhány cuccot. Először nem is értettem, hogy egy márka, amelyik a környezetvédelmet, a természettel való harmóniában létezést fogalmazta meg az elsődleges marketingüzeneteként, hogyan küldhet akár egyetlen hírlevelet is olyan vásárlásra ösztönző kuponkódokkal, amik csak 1-2 napig élnek. Úgy értem, három nappal korábban megrendeltem tőlük azt, amire kíváncsi voltam, amiről úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Most pedig kaphatok egy kis kedvezményt, némi túlfogyasztásért cserébe? (Amikor a privát énem és a szakmai/marketinges énem egyszerre hördül fel, az jó nagy felhördülés.)
Ugyanazokban a boltokban vásárolok, mint korábban, csak már nem márkákat keresek, hanem barátságos összetevő-listákat (és kiszerelést – a hajtógázas spray-ket a polcon szoktam hagyni). Így aztán lettek új kedvenc termékeim – csupa olyan, amelyeknek egyébként még soha nem találkoztam a reklámjával. És szeretek megnézegetni és kipróbálni újdonságokat is – ezeket is reklám nélkül, illetve esetleg úgy, hogy korábban a krémmánián jókat olvastam róla (állítólag ez ilyen Y-generációs vonás, hogy a közösség véleményét szívesebben elfogadjuk, mint azt, amit a gyártó kommunikál önmagáról és a termékéről).
És van egy másik élvezője is az összetevő-centrikus piperepolcnak: Ella kutya. Amikor az olvadáskor fülbojtig sárossá viháncolta magát a tóparton, és hazaérve muszáj volt megfürdetni, a saját, 90%-ban természetes anyagokat tartalmazó samponomból kevertem a fürdővizébe, s hasonlóképpen, a saját testápolómmal kentem be a talpacskáit, amikor kikezdte neki a sós latyak – mert arra gondoltam, hogy attól nem lesz baja, akkor se, ha lenyalja (egyébként nem nyalta le, élvezte, hogy wellness van, és amikor befejeztem a talpmasszázst, a hátára gördült, hogy most akkor jöhet a hónaljvakarászás is).
Szóval, egészen újfajta élmény úgy nézni a reklámokat, hogy tulajdonképpen nem érzem magam megszólítva, nem azok alapján hozom meg a fogyasztási döntéseimet.
Általában a fentihez hasonló gondolataim vannak – hogy tényleg mennyi vacak lehet egy samponban, mosószerben, mosogatótablettában, vagy hogy milyen újfajta szükségletet találtak fel a gyártók, amire persze az ő termékük kínálja a legjobb megoldást. Nem zavarnak különösebben, sőt, ha megnevettet a reklám, az még mindig bejön – de már nincsenek rám hatással.
Több szempontból is aggályos samponreklám
Semleges csomagolású kozmetikum – ami valójában SK dezodor
Sáros kutya – Ella valamivel nagyobb, de kb. ugyanennyire volt sáros
Sokféle reklám van, a rossz reklám igen, ilyen.
Alapvetően egy reklám információ-átadás: melyik terméktől/ szolgáltatástól miért leszek boldog. Nálam ezek az üzenetek mennek most félre, mert másfelé tolódott el az érdeklődésem, észrevétlenül kiestem a célcsoportból (a sampon reklám esetén: az elsősorban szép hajra vágyó nők csoportjából átkerültem az elsősorban környezetbarát megoldást kereső nők csoportjába).
Viszont a célcsoportnak ezek ugyanúgy működő reklámok továbbra is, nincs ezzel semmi baj. (Najó, mondjuk egy fiatal, éretlen személyiséget összezavarhat egy-egy reklám, de ez már kicsit más téma.)
Reklám= Harsogó, a valóságtól elrugaszkodó pénzpocsékolás.