Az mindig nagyon érdekes, amikor valamilyen egyetemleges körülmény(változás) hatására több, egymástól független ismerősöm is ugyanolyan jelenségről számol be, vagy inkább, ugyanarra a jelenségre panaszkodik. Ilyen volt az új év, és az újévi fogadalmak körülménye.
Az egyik ismerősöm arra panaszkodott, hogy most néhány hétig korábban kell edzenie járni, mert a megszokott idősávjában megjelentek az újévi fogadalmasok. Amivel egyébként nem lenne semmi baj, ha ezek az új arcok szépen csendben csinálnák a dolgukat, követnék az edzéstervüket, vagy az edző utasításait. De nem. Ehelyett sírnak-rínak-alkudoznak. És ezt az ismerősöm nem bírja – ugyanakkor korábbi tapasztalatai alapján márciusra kikopnak majd, úgyhogy akkor megint járhat a régi időpontjában.
A másik ismerősöm szintén az “idén lefogyok” típusú fogadalmak miatt mérgelődött. Szerinte az embereknek rá kellene jönniük, hogy a január elsejei kezdet egy lufi, ráadásul sokan éppen azért eszik teli magukat karácsonykor, mert “ez már nem számít”, egy hét maradt az évből, és jövőre majd minden nagyon fegyelmezetten fog történni, diéta, edzés – szóval előtte még rúgjunk ki a hámból… És aztán, ha az új évben tényleg bele is kezdenek a fogyókúrába, hamar elillan a lelkesedés, és elkezdődik a lógás.
Persze, igazuk van.
Szerintem viszont a teljes képhez kell még némi kiegészítést tennünk.
Az első, hogy változtatni nehéz. És hogy ezt pl. nem tanítják az iskolában, pedig nagyon fontos készség lenne. Amikor valaki felismeri, hogy egy adott helyzet nem jó… akkor nagyon gyorsan meg tudja magát győzni, hogy de nem is olyan rossz, végül is, egész jól elvan így: hogy egy kicsit szűkek a ruhák, hogy a párjával folyton veszekszik, hogy a munkahelyén egy másik munkahelyről ábrándozik, hogy évek óta ott az a folt a falon…
Tony Robbinsnak van egy szuper hanganyaga (Spotify-on elérhető, persze, angolul), a The Edge. Ez rögtön azzal indít, hogy ha van valami, amin változtatni szeretnél, akkor egy kicsit legyél kegyetlen magaddal. Erősítsd fel annyira ezt a rossz érzést, hogy mindenképpen, nagyon, valóban változtatni akarj rajta. Fájjon, sőt, nagyon fájjon, mert ha nem fáj eléggé, nem fogsz kimozdulni a helyzetből.
Én egyébként szeretem az élet napos oldalát szemlélni, de ebben igazat adok a gurunak. Kell hozzá némi bölcsesség, hogy felismerjük, mi az, amit megváltoztathatunk – na, annál szadizzuk magunkat bátran, és később jobb lesz. Amit pedig nem változtathatunk meg – ott jöhet a napos oldal.
Tehát, amikor valaki le akar fogyni, és január másodikán megveszi a fitnesz-bérletét, akkor két dolog lehetséges – vagy le fog fogyni, mert nagyon komolyan fáj neki az egészségi állapota, vagy egy-két hét után abbahagyja a programot, mert tulajdonképpen eddig is elvolt, ugyanennyi kilósan. És egyik ember sem rosszabb a másiknál, csak az utóbbi esetben, akkor éppen, nem a fogyókúra a leghangsúlyosabb probléma emberünk életében – hanem mondjuk éppen a túlsúlya miatti depresszió, de ez már nagyon eltér attól, amit mondani szeretnék.
Mert azt szeretném mondani, hogy változtatni nehéz, de fontos. Ha bármilyen boldogtalanságot megváltoztathatunk az életünkben, az elképesztően sokat számít. És az átlagember, szerintem, nem kap ehhez fogódzókat. A tévében vagy a magazinokban gyakran jön szembe az az üzenet, hogy csak rajtad múlik, milyen életed van, lehetsz szebb, jobb, okosabb – ha ezt és ezt a terméket és/vagy szolgáltatást fogyasztod, persze. De valójában, praktikusan, hogy az ember őszintén magába nézzen, és azt mondja, hogy van ez a dolog, ami engem boldogtalanná tesz, változtatnom kell rajta, és ez kellemetlen lesz, de utána majd boldogabb leszek – ehhez nagyon nagy önismeret kell, és tudatosság. És még akkor a változáshoz szükséges készségarzenált is meg kell szerezni.
Szóval összefoglalva, ha valaki ilyen látszat-célmegvalósító, az nem az ő hibája – egyszerűen az őt érő információáradatból nem az önismerettel, célkitűzésekkel vagy változásmenedzsmenttel kapcsolatosak vannak túlsúlyban.
AMIT TEHETÜNK – és ez a lényeg. Hogy mi magunk elsajátítjuk ezeket a készségeket. Olvasunk róla – rengeteg önsegítő könyv van, mindenféle stílusban, lehet, hogy többet is el kell olvasnunk, mire megtaláljuk a nekünk szimpatikusat. Nézünk videókat vagy hallgatunk hanganyagokat. De a legjobb talán az, hogy beszélgetünk valakivel. Valakivel, aki úgy él, ahogy mi szeretnénk – tehát saját tapasztalata van -, vagy valakivel, aki szakértő a témában. Pszichológus, coach, életmódtanácsadó, dietetikus – ugyanúgy, ahogy szakorvoshoz fordulunk, ha fáj valamink, az életünk kevésbé egzakt problémáihoz is kaphatunk segítséget. Nem kell mindent magunktól tudnunk.
És ha már rájöttünk, adjuk át a tudást – annál is inkább, mert a következő generációk az előzőek tetteiből indulnak ki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: