Jonas Karlsson regénye is karácsonyi ajándék volt – ő is svéd szerző, ahogyan a nagy kedvenc Fredrik Backman. Mindenképpen szeretnék erről a könyvről beszélni, mert abszolút a bloghoz, a fenntarthatósághoz kapcsolódik a témája, de ez a kapcsolat a történet egyik legérdekesebb fordulatából derül ki. Úgyhogy ne olvasson tovább, aki szeretné a könyv első egyharmadát is végigizgulni!
Az alaphelyzet nagyon különös, befizetendő számlát kap a főhős, amit sokáig nem is tud hová tenni, hiszen óriási összegről szól, emberünk pedig soha nem élt nagy lábon: félállásban dolgozik egy videótékában, egy kis lakásban lakik, nincs nagy vagyona, csak egy kisebb megtakarítása. Időnként pizzát rendel (a két kedvence közül mindig ugyanazt), néha fagyizik, van egy barátja, és tündéri kis unokahúgai. Szereti a filmeket, a zenét, és szentimentális nosztalgiával gondol vissza néhány évvel korábbi nagy szerelmére, Sunitára.
Az érdekes fordulat a történetben az, amikor kiderül, hogy az Átélt Boldogság indexe alapján állapították meg számára azt az 5 700 000 koronát, amit be kell fizetnie (egy újraelosztási rendszerbe, amiből kártalanítják a kevésbé boldog embereket, ami egy kicsit zökkenti a sztori logikáját, de erről majd később).
Ahogyan halad előre a történet, és hősünk mindent megpróbál, hogy csökkentse az összeget, úgy rajzolódik ki az élete: bár nem tett semmi rendkívülit, valójában nagyon boldogan él. Örül a napsütésnek, a különleges lemezeinek, nagyon kedves gyerekkori emlékei vannak, és még a szakítással végződött nagy szerelem is tulajdonképpen gazdagította őt. Nem vágyik többre annál, amije van, nem elégedetlenkedik folyton, mint a barátja, és nem szorong a folyamatos megfelelési vágytól, mint a történet egy másik szereplője.
Amikor megpróbálja csökkenteni a számára kiszabott összeget, és olyasmikre hivatkozik, hogy vannak nála sokkal fényűzőbb életet élők, míg másoknak rengeteg barátja van és folyton buliznak, mindig azt a választ kapja, hogy az anyagi jólét nem elegendő a boldogsághoz, ahogyan a nagy társaság és a hangos szórakozás sem jelent valódi, tartalmas életet.
Azon a logikai bukfencen kívül, hogy a lakosság boldogabb tagjainak az átélt boldogságukkal egyenes arányban növekvő összegű pénzt kell befizetniük, amiből a redisztribúciós rendszer kártalanítja a boldogtalanokat – holott többször is elhangzik a történetben, hogy a boldogság nem az anyagiaktól függ, szóval ezt leszámítva érdekes a történet, és elgondolkodtató az ötlet. Külön kedves vonás, ahogyan a főhős próbálja bebizonyítani, hogy egyáltalán nincs jó élete, gyakran rosszkedvű, és Sunita összetörte a szívét – aztán be kell látnia, hogy még szándékosan sem tudja magát tartósan rosszul érezni.
Remek könyv, abszolút szerethető főhőssel, a maga csendes módján fontos tanulsággal. A kolléganőim szeretni fogják 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: