Élelmiszereket a helyi termelői piacon vásárol, a kozmetikumait pedig maga készíti. (Saját bevallása szerint ő egy átlaglusta nő, ha túl bonyolult lenne a dolog, nem vesződne vele.) A ruháit használtruha boltokban vásárolja, a konyhai hulladékát pedig komposztálja. A műanyag fogkeféjét bambuszra, a konyhai mosogatószivacsát természetes anyagból készült mosogató kefére cserélte.
Nem mondott semmi olyat, ami teljesíthetetlennek tűnik. És ahogy elkezdtem magamban ellenérveket keresni, sorra jutottak eszembe a csomagolásmentes alternatívák is… Talán még a gyógyszertárba lenne kicsit fura bemenni saját dobozzal, de ha ezt adottnak is vesszük, nagyon sok esetben lehet találni hulladék-nélküli megoldást.
Singer azt is mondja, hogy amióta a szemete minimalizálására törekszik, alaposabban átgondolja, mit vásárol meg, illetve jobban vigyáz a meglévő dolgaira, hiszen a “ha nem kell, eldobom” opció már kevéssé elérhető számára. Így kevesebb holmija van, nem nyomják agyon az értéktelen kacatok (a decluttering-ről külön is fogok majd írni, szerintem nagyon érdekes téma), ugyanakkor mindene megvan, amire szüksége van.
Nagyon érdekes videó, érdemes megnézni. Ezen a linken pedig elérhető a blogja.
Az előadásában Singer hivatkozik a Zero Waste Home blogra is, amit egy kétgyerekes anyuka ír a saját null-hulladékos háztartásukról, erre is rákerestem, és nagyon érdekes dolgot találtam. A legutóbbi bejegyzések egyikében például egy táborról van szó, amit az (amerikai) sivatag közepén rendeznek, és azon kívül, hogy összeszedik a mások által eldobált hulladékot, a tábor végén a saját sátruk körül is össze kell gereblyézniük, és minden, helyidegen anyagot haza kell vinniük magukkal.
Ezért óriási felelősségünk van az egyéni döntéseinkben. Én azt gondolom, hogy nem lehet úgy hozzáállni a környezetszennyezéshez, hogy ez egy óriási, globális méreteket öltő jelenség, az én kis szemetelésem már igazán nem oszt, nem szoroz. Nem hiszek az űrhajós elméletben, hogy ha kellőképpen élhetetlenné tettük a bolygót, akkor majd átköltözünk egy másikra. Szerintem odafigyeléssel, és a hosszú távú következményeket szem előtt tartó döntésekkel elég jó eredményeket lehetne elérni a szemét csökkentésében.
Befőttesüvegnyi szemét illusztráció