Gyömbéres citromos túlélőital – avagy minden, amit a gyömbérről nem gondoltam volna

Tavalyelőtt, karácsonykor kerültem közelebbi ismeretségbe a gyömbérrel – addig azt hittem, nem szeretem. És hogy nagyon drága. 

 Aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyon is kedvemre való az íze, és az eredetileg sütihez vásárolt nagyjából tenyérnyi darab rettentő kiadós, úgyhogy az ünnepek alatt számos kancsó citromos-gyömbéres-mézes tea is készült.

 Tavaly ősszel már kifejezetten azért vásároltam újra gyömbért, hogy forró italokat készítsek belőle, mostmár egy kis fahéjjal is megbolondítva; volt, hogy a munkahelyemre is ezt vittem magammal.

 Karácsonykor megint előkerült a gyömbéres süti recept, és ekkor jöttem csak rá, hogy az elmúlt egy évben nem volt semmi megfázós-náthás-torokfájós betegségem. Szerintem a csudálatos gyömbértől… (Van benne C-vitamin, de ami még ennél is érdekesebb, hogy egy csomó magnézium és B6-vitamin.) Úgyhogy amikor elfogyott a süti, megint előkerült a kancsó. 

 Nota bene: az ősszel vásárolt gyömbérek közül egy darabról teljesen elfeledkeztem, és mire észbekaptam, kihajtott. Valami lehet a lakásban, előbb a citrommagok, aztán a gyömbér… Másrészt viszont nem is akkora szenzáció ez, ahogy rákerestem, egész komoly ismeretanyagot találtam a neten, hogy a gyömbérültetés teljesen normális dolog. Az ember szépen elteszi a kertben tavasszal, ha kell egy kicsi, hát lesöpri róla a földet, de egyébként szépségesen elvan. Én meg azt hittem, a gyömbér egzotikus.