Fenntartható karácsony 3. – Az ajándékokról

A karácsony ajándékozós része nekem elég stresszes – és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Egyrészt van egy elképzelésem arról, hogy mit szeretnék adni a másiknak, mi az, amivel szeretném kifejezni a szeretetem – és van az, amit a másik szeretne kapni. És eközött a kettő között tud nagy különbség lenni. Például olyan szinten is, ha én inkább élményt szeretnék adni mindenkinek, de ők konkrét tárgyakra vágynak. Ez van! 🙂

 Na és akkor ebben a feszült állapotomban olvastam egy nagyon jó posztot egy blogon, ami egyrészt kicsit csillapította a szorongásomat, másrészt még ötletet is adott. A benne lévő látásmód meg simán zseniális. Az a lényege, hogy egy-egy ajándékötletnél kétfajta megoldást mutat meg. Hamar el lehet kapni a lényeget, és onnantól a saját szeretteinkre nézve is beugranak majd ötletek, meglátják!

Nem szeretnék rendszert csinálni abból, hogy másoktól veszek át tartalmakat, de szeretném, ha ezt most az angolul nem beszélő olvasók is élvezhetnék, úgyhogy íme, a fent belinkelt bejegyzés egy kis része, az én átiratomban:

karácsonyi ajándékok fenntarthatóReggeli az ágyban, kétféleképpen

Egy szép tálca, frissen készült keksszel és kávéval megrakodva

Egy adag kávébab, és egy kézzel írt reggeli-utalvány, ami bármikor beváltható

Erdei kunyhós kikapcsolódás, kétféleképpen

Egy példány “erdei kunyhós” magazin, (tudják, Lakáskultúra különszám) amivel be lehet kuckózni a fa alá

Kétnapos pihenés egy igazi erdei kunyhóban

Konyhatündér-ajándék, kétféleképpen

Egy különleges konyhai eszköz

Főzőtanfolyam

Fűszeres szekrény ráncfelvarrás, kétféleképpen

Egy új fűszertartó készlet

Egy készletnyi lekvárosüveg, némi washi tape (tudják, a mintáscellux) és a saját segítségünk felajánlása

Sajttál, kétféleképpen

Egy szép tál

Vásárlási utalvány a helyi sajtboltba

Pihentető alvás, kétféleképpen

Egy új garnitúra ágynemű

Egy kézzel készített levendulászsák a párna alá

Úszás, kétféleképpen

Egy új fürdőruha

Uszodabérlet (ha lehet, szaunával 🙂

Gyertyafényes vacsora, kétféleképpen

Egy különleges gyertyatartó

Egy pár gyertya, egy szakácskönyv és egy sk. vacsora, két főre

Tavaszi kirándulás, kétféleképpen

Tavaszidéző illat (parfüm, illóolaj, fürdőolaj)

Egy hátizsák, egy térkép és egy ígéret, hogy felkerekedtek, amint kibújnak az első rügyek

Nekem sokat segítettek ezek a példák; segített olyan perspektívába helyezni ezt a karácsonyi-vásárlás dolgot, hogy én is jól érezzem magam, és megtaláljam azokat a megoldásokat, amikor én élményt adok, de a másik anyagi dolgot kap. És persze, tudom, hogy lesz megint közös sütés, és már van lefoglalva időpont közös csajos programra is, de így már az ajándékozás része is rendben van.

Illusztráció

Tovább a blogra »