Miután múlt héten megírtam azt a posztot A Csudálatos Zabfasírtról, és arról, hogy én nem tartok húsmentes hétfőt… ma olyan fura érzésem lett, miközben a tízóraimat csináltam, és nyúltam a felvágott felé. Mert hát, miért ne tartsak húsmentes hétfőt, tényleg? Úgyhogy nem tettem sonkát a szendvicsembe, ellenben elcsomagoltam plusz egy almát. (Feleslegesen, mert megenni már nem volt idő, és annyira lüke voltam, hogy hazahoztam, ahelyett, hogy bent hagytam volna, mert holnap úgyis megint elviszem. Egyszer olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy a hosszútávfutóknál mennyire fontos, ha a futócipőjük akár grammokkal is könnyebb, vagy nehezebb, mert az a néhány gramm minden egyes lépésnél, egy maratoni távon összeadódva, valami nagyon komoly súly lett – és egyáltalán nem mindegy, hogy azt is cipelik-e magukkal vagy sem. Nagyon hasonló a helyzet egy telipakolt női táska és egy alma esetében is.)
Ma elég fáradtan értem haza, úgyhogy nem volt nagy főzőcskézés, ellenben a zabpehelyben az a jó, hogy nem csak fasírt, hanem édesség is lehet belőle. Én ma egy csésze zabpehelyre szórtam 2 kanál cukrozatlan kakaóport, és öntöttem rá egy csésze forró tejet. Félretettem 10-15 percre, hogy dagadjon a zab – aztán mielőtt megettem volna, belekevertem egy szétpasszírozott banánt (hogy édes is legyen benne, naná!). Finom volt! De legközelebbre azért jobban felkészülök…
(Rákerestem az interneten erre a kakaós-banános zabkása dologra – állítólag egy éjszakát hűtőben kellett volna tartanom. Ki képes úgy aludni, hogy tudja, ilyesmi van a hűtőjében?!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: