Szóval még valamikor a nyár elején volt egy poszt, olvasói kérdés, sárgulnak a citromfa levelei, mi lehet az oka – és valahogy ott volt, hogy konkrétan bedugott a földbe két magot az olvasó, és kikelt neki, de igen magabiztosan. Nálunk az irodában amúgy is van datolya és avokádó növény, amit hasonlóképpen minden különösebb cécó nélkül bedugtak a földbe a kolléganők, majd csak lesz valami – és lőn.
Én nem vagyok túlságosan nagy kertész. De ugyancsak nyár elején kaptam egy szobarózsát, amiről pocsék dolgokat olvastam egyébként a neten – “meg lehet próbálni cserében nevelni, de…”. Ami biztos volt, hogy rengeteg víz kell, nyáron akár napi kétszer is kell öntözni, mindig legyen nedves a földje. És valahogy… túlélte velem a nyarat. Két hete rányitottam az ablakot, mire elszárad és lehullott jópár levele, de megtanultam legalább, hogy ne nyissam rá az ablakot, ha már r-betű van a hónapban, és sikerült kiengesztelni, most megint bimbója is van, őrület. Na és hát vérszemet kaptam persze, elhoztam otthonról az igencsak romos anyósnyelvet, és ha már itt volt, bedugtam mellé négy citrom magot. (Amik a szeptemberi nagy limonádézásokról maradtak.) És aztán még néhányat, és sokáig nem történt semmi, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy kihajtott az anyósnyelv árnyékában valami, ami nem anyósnyelv. És tegnap az ötödik kis panelcitrom is felütötte a fejét. Nagyon durva.
(A képen még csak négyen vannak, az ötödik a hétvégén bújt ki, a kis huncut. Illetve látszik, hogy az anyósnyelvnek egyébként jól jönne némi új föld – folyamatban van a projekt. A társbérlőit is szeretném majd áttelepíteni, bááár, lehet, hogy éppen ez volt a varázslatos kikelés lényege, ez a különös közöscserép.)
