Forrás: balintgazda.hu
A kollégáim szokták mondani, hogy én még egy terrorista csoportot is képes lennék felmentetni, olyan megértő vagyok, és olyan sokféle enyhítő perspektívát tudok felhozni egy-egy bosszantó hétköznapi helyzetben.
S bár nem erről akarok most írni, azért az érdekes gondolat, hogy az erőszakos cselekmények elkövetői (nem terrorista csoport, inkább az “elborult az agyam és…odacsaptam a lapáttal/ megszúrtam/ agyonvertem/ stb.” kategória) esetében kell-e azzal foglalkozni, hogy a világ elképesztően felgyorsult, elképesztően nagy a verseny, mindenki szebb, nagyobb, gyorsabb akar lenni (és/vagy ilyen autóra/ házra/ jachtra vágyik), szóval minden nagyon gyors, és ez stressz. Nem kicsi. S ugyanakkor, senki nem tanítja meg, hogyan kezeljük a stresszt. Az én generációm már elég gyakran tudatos ebben, sportol, jógázik, meditál, stresszkezelő tréningre vagy sabbaticalra megy, szóval próbál kicsit lelassítani, mélyeket lélegezni, és élni, nemcsak túlélni. De a szüleim generációja még simán ott van a hatalmas nagy frusztrációval, hogy felgyorsultak az események, és csak kapkodják a fejüket. Másrészt, nem is kell ehhez a szüleim generációjának lenni, elég csak kevésbé kulturális kreatívnak lenni, elég egy kicsit merevebb világnézet, amiben a jógalégzés “divatos hülyeség”, a stresszkezelő tréning pedig olyasmi, amire csak a gyengéknek van szüksége. És szóval akkor ott van az ember, a feszültségével, a rossz kommunikációjával, és az elborult agyával.
Ez egyébként úgy kapcsolódik a témámhoz – meg a bloghoz, úgy általában – hogy egészen biztos vagyok benne, a fenntarthatóság az oktatással kezdődik. Oktatás, hogy megismerjük önmagunkat, és a minket körülvevő világot – a zöldhulladék esetében inkább ez utóbbiról van szó.
Ahogy beköszöntött a nyár, beköszöntött a kertészkedés szezonja is – s az emberek több-kevesebb sikerrel belevetették magukat a munkába. A zöldhulladék égetéséről országos rendelet is született; s kritika nélkül: régebben is volt zöldhulladék égetés, de régebben valahogy toleránsabbak tudtak lenni az emberek, ld. fentiek. De ettől függetlenül, többen több helyütt kampányolnak, a zöldhulladék ugyanis szuperül hasznosítható, az elégetése igaziból totálisan nonszensz.
A napokban pl. Bálint gazda Facebook oldalán volt egy diskurzus arról, hogy milyen remekül lehet mulcsozni fűvel, és egyáltalán, a zöldhulladék remekül komposztálható. Egy komposztáló amúgy is kötelező tartozék kéne, hogy legyen a kertes házaknál, (sőt, akár társasházakban is), a konyhai szerves hulladékot ugyanúgy pazarlás kidobni a szemétbe, mint elégetni a zöldhulladékot. (Egyszer láttam egy videót, de most sehogy sem tudom visszakeresni, ott egy működő társasházi komposztálót mutattak be; mintha faforgácsot szórtak volna a tetejére, hogy ne legyen büdös, de ebben most nem vagyok biztos. A lényeg, hogy a komposztáló a barátod.) S hogy mi tulajdonképpen a legnagyobb probléma a zöldhulladék égetéssel, és egyáltalán, mindenféle égetéssel – hát a globális felmelegedés.
Erről én csak felnőtt fejjel hallottam, addig valahogy nem állt össze a kép, de amikor növényi eredetű anyagot égetünk (fű, fa, szén, kőolaj…) akkor az történik, hogy az a széndioxid, amit az a növény megkötött “még életében” a fotoszintézis során, felszabadul, és a légtérbe kerül. És azt a maradék növényeknek kellene megkötniük, a sok egyéb megkötni való mellett. Nem tudom, tudták-e? Szóval a zöldhulladék égetés igaziból elég jelentős környezetterhelés. Ezért nem kéne égetni, nem azért, mert rendelet született róla.
Szuper cikk a Humusztól, hogy mi kell ahhoz, hogy társasházi komposztálót létesítsünk (igaziból semmi különös, szóval, előre!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: