Közösségi kertek és a Pro Lecsó

Forrás: kozossegikertek.hu

Na, témánál vagyunk: aki valaha is beszélgetett velem tíz percnél többet, annak biztosan meséltem a Pro Lecsóról, és arról, hogy szerintem mennyire fontos kezdeményezés, és hogy helye lenne a hátrányos helyzetű települések mellett a városi “szegénynegyedekben” is. Szóval, jöjjön a kedvenc fenntartható témám, de először még néhány szó a közösségi kertekről.

Mi az a közösségi kert, vagy inkább mi nem az? A közösségi kert nem kommunakert – ezt már nem tudom, hol olvastam, de kifejezi a lényeget. A közösségi kertben mindenkinek van parcellája, amit művelhet, gondozhat, s ahonnan szüretelhet. Ha parlagon hagyja, akkor a többiek nem fognak dolgozni helyette, s nyár végén sem kap majd a többiek terményéből. Egyszerű. A közösségi kert tehát annyiban közösségi, hogy egy nagyobb területen többen osztoznak, s nyilván összefog hasonló érdeklődésű embereket. Lehet együtt örülni, amikor kibújnak a kis hajtások, vagy megugranak a palánták, lehet tanakodni, hogy mekkora legyen a tök fészke, egyáltalán, eljött-e már az ideje, hogy kiültessük a tököt, s ugyanakkor lehet csendben gyomlálgatni egy zajos munkanap végén – vagy előtt… Akinek volt valaha kertje, (vagy nézett River Cottage-ot) az pontosan tudja, hogy mekkora boldogság egy kert. Van benne tervezgetés, munka, várakozás, és eredmény. És sok-sok tanulság, és gyakran küzdelem (az elemekkel és/vagy a kártevőkkel), és filozofikus alkatok felfedezhetik benne az Élet Csodáját, amennyiben egy magocskából teljesen korrekt zöldség lesz. 

 Most Budapesten 100 parcellás közösségi kertet adtak át, ez a cikk a héten jelent meg róla, akkor még lehetett pályázni! Arról is szólnak ebben a cikkben, hogy a közösségi kert nem csak annak jó, aki benne van – az egyébként kihasználatlan területek bevonása, s zöldterületté alakítása végső soron valamennyi ott élőnek javára válik. Ja, és ebben a kertben kialakítanak néhány tanparcellát is, iskolásoknak. (Egyszerűen nem tudok betelni vele, annyira jó!)

 A Pro Lecsó is egyfajta közösségi kert. Amiben különbözik, hogy az eredeti program egy zsáktelepülésen indult, többszörösen hátrányos helyzetből, ilyenformán nem “úri huncutság” hanem nagyon is fontos mentőöv volt. Adva van egy település, ahol nagy a szegénység és jóformán 100%-os a munkanélküliség. Ami történt, hogy létrehoztak egy kertet a település szélén, ahol, aki akart, kaphatott parcellát – és vetőmagokat és kerti szerszámokat, és gondolom, szakmai támogatást is a vegyszermentes zöldségtermesztéshez. Azt hiszem, csak az volt a feltétel, hogy csak a program elején lehet csatlakozni, menet közben már nem. Így, aki belevágott, és végigdolgozta a tavaszt és az őszt, annak megvolt a napi zöldsége, a felesleget pedig tudta értékesíteni – ez is a program része volt, tehát szervezett keretek között, a környékbeli óvodáknak-iskoláknak (akiknek nem mellesleg ugyancsak jól jött, hogy ellenőrzött forrásból, biozöldséget tudtak vásárolni). Egy ilyen programnak számos járulékos hatása is van. Célt, munkát adni olyan embereknek, aki korábban hosszú ideje munkanélküliek voltak, elképesztően fontos. Hogy legyen értelme megint felkelni reggelente, egyáltalán, legyen egy rendszer az ember életében, felkelni, dolgozni a kertben, hazamenni; s mennyire más azt mondani az iskoláskorú gyereknek, hogy “keljél fiam, indulni kell az iskolába, én is megyek dolgozni”, mintha azt látná ugyanaz a gyerek, hogy hát apa-anya se csinál semmit egész nap, akkor én minek szívjak a suliban? S aztán hazavinni a zöldséget, megint képesnek lenni arra, hogy ételt tegyen az ember az asztalra, a saját erejéből, s amikor meg még el is adják, akkor az egy piaci visszajelzés, hogy a munkám a piacgazdaság szintjén is értelmezhető, elismert. Ezért elképesztően fontos a Pro Lecsó.

És biztosan óriási munka van benne, de ezzel együtt nem egészen világos számomra, hogy mi akadálya van annak, hogy ezt sokkal több településen bevezessék.